Mosolytündérkéimmel az élet

Ilka 5 éves lett

Ő született a legkönnyebben, az eddigi legszebb szülésélményem, de aztán csarébe 1 hétig voltam Vele kórházban (fertőzés miatt antibiotikumot kapott vénásan). Érzelmi hullámvasút volt, akkor írtam róla egy hosszú, részletes blogbejegyzést. Már csak a szépre emlékezünk!

Cuki babuci volt:

És édes kicsi angyal lett belőle:

Ja, nem is, nem ezt a képet szántam ide, inkább ezt:

Szőke, kékszemű tündérkénk:)

Megünnepeltük a születése pontos évfordulóján: A nappaliban piknikelve vacsiztunk, azt ettük, amit a kis ünnepelt kért (tortát kért, epres tortát):

(gyümölcstorta alapra epres pudingot főztem, Rita banánkarikákkal díszítette).

Aznap csak a mamától kapta meg az ajándékát (mágneses építőjátékot).

Kérdeztük, hogy mi is ma adjuk-e oda az ajándékát, vagy inkább hétvégén, amikor a nagyiékkal fogjuk ünnepelni. Legnagyobb megdöbbenésemre ez utóbbit választotta, pedig még csak kedd volt.

Hétvégén megköszöntették Nagyiék is (mesekönyvet és Kinder csokit kapott), és végre a szüleitől is megkapta a nagy, beszélő babát. Visítva örült neki. Azóta is sokat játszik vele, még az ágyán is megosztoznak.

Hatalmas dumája van. Választékosan beszél, amikor tudom, fel is írom.

 

 

 

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!